Ugrás a fő tartalomra

Rubin pöttyös Szeretetcsomag!


Kedves Könyvmolyok!
A mai cikk a Rubin pöttyös szeretetcsomagomról fog szólni, amit a Könyvmolyképző kiadótól kaptam a vásárlásom mellé.

Mi is az a Szeretetcsomag?
A Könyvmolyképző kiadó, időről-időre kedveskedni szokott ilyen csomagokkal a könyvmolyoknak, vásárlóknak, ezzel is megköszönve hűségüket, és vásárlásukat. Jelen esetben a kiadó, egy Rubin pöttyös könyvet küldött, annak a vásárlónak, aki a honalapon ingyenesen megigényelt egy szeretetcsomag kódot. A könyv mellé –amely teljesen véletlenszerűen lett kisorsolva- ajándék még egy színezhető könyvjelző is, valamint az általad vásárolt könyvekhez járó könyvjelzőkön kívül, még kettő darab könyvjelzőt küldenek ajándékba (legalább is az én esetemben kettő darab volt) amit odaadhatsz a barátaidnak, ugyan is „A könyv a legjobb barát.”. Mindezek mellett egy kis levelet is mellékelnek, amelyben köszönetet mondanak a vásárlóknak, és szívhez szóló szavakkal kedveskednek.

Elsősorban szeretnék néhány szót írni, az általam vásárolt kettő darab regényről, bár nem lesz nagy titok. Az első az nem más, mint J. L. Armentrout, Luxen sorozatának az ötödik része, azaz az Opposition. Még, nem sikerült a negyedik rész elolvasnom, de legalább az alap Luxen sorozatom a fél, és köztes részek nélkül, 1-5-ig teljes. Túl sok mindent nem tudok még írni erről a kötetről, ugyan is, nem olvastam el a fülszöveget. Nem hiába.

A második regény, valójában egy trilógia első része, Susan Ee-től az Angelfall. Túl sok mindent nem tudok róla, csak azt, hogy nagyon sokan szeretik, és angyalok bukásáról szól, ahogyan ezt a cím is írja, és ezek az angyalok elpusztítják a modern világot. Igazából, így elsőnek hasonlítani tudnám egy sorozathoz is, és könyvhöz is, de nem teszem, inkább elolvasom. A borító az szerintem csodálatos. Nem gondoltam volna, de az angyalszárny domború nyomásos, és fényes fólia is van rajta.

Az én szeretetcsomagom fantasztikus. Amikor megláttam, nagyon megörültem, mert már korábban szemeztem ezzel a regénnyel, de tényleg, akkor még csak plátói volt ez a „szerelem”. Ez a kötet a Flat-out Celeste, Jessica Parktól. Azután megláttam, hogy kemény kötéses. Na, akkor még jobban imádtam.  Nagyon szeretem a kemény kötéses könyveket, csak sajnos kicsit drágábbak.  Utána kicsit szomorkás lettem, mert rájöttem, hogy ez egy harmadik kötet, és egy olyan harmadik kötet, ami kemény borítós, nos, ez azt jelenti, hogy nem tudom elolvasni, amíg el nem olvasom az előző köteteket vagy legalább is az elsőt, mert a második amolyan köztes kötet. Ráadásul, mivel én szeretem, ha egy sorozat végig egyforma kötésben van meg, így azokat is kemény kötésben kellene megvásárolnom. Rendben, hát akkor legyen. Végül utána néztem, és ha minden igaz, önálló kötetként is lehet olvasni, mivel mások a szereplők, így hát újra boldogság honol, az első része még ráér a megvásárlással. Kinyitottam kis szeretet példányomat, és egy Ünnepi Szeretetpéldány pecsét szerepel benne, amibe bele lehet írni a nevemet. Imádom.

Ha még nem lenne elég a könyv, de már így is boldog vagyok, itt vannak a csodás könyvjelzők, én is 5 darabot kaptam, mint ahogyan az elején írtam a szeretetcsomagos magyarázatnál. De, ami leginkább megdobogtatta a szívem, az a színezhető könyvjelző volt. A rajta lévő „álom pasi” nevek közül több is ismerősen csengett, amikor elolvastam. Felidézte a történetet, amiben megismertem, és boldoggá tett. Ennél jobb könyvjelzőt aligha lehetne adni egy könyvmolynak.

Még mindig nincs vége a szeretetcsomagnak. Mindenkinek mellékelnek egy kis levelet, amit szintén már említettem korábban, de úgy döntöttem, hogy ezt most fogom kifejteni. Kiadótól, én még kedvesebb levelet nem kaptam. Tudom, mindenki ugyan ezt kapja, de ettől függetlenül, nagyon szívhez szóló volt. Nincs hivatalos, vagy egyéb nagyon formális vonása. Egyszerű barátként kezeli a levél olvasóját Katona Ildikó, és a lelkére beszél. Tudatja, hogy mi található a csomagban. Köszönetet mond, és elmondja, hogy mennyire értékesek is valójában a mai könyvmolyok.

Mindent összevetve, csak hálás lehetek a kiadónak ezekért a meglepetésekért. Az ilyenek ébresztenek rá, hogy milyen jó emberek is vannak a világon.

Néhány link, hogy könnyebben beszerezhesd a saját Szeretetcsomagodat!
A kiadó: https://konyvmolykepzo.hu/
Szeretetcsomag kuponkód igénylés: https://konyvmolykepzo.hu/rubinpottyos
Az oldal instagram oldala: https://www.instagram.com/angelikabookgp/

Az instagrammon naponta több könyves képet is megosztok! A cikkhez tartozó képeket is megnézhetitek itt.
Köszi, hogy elolvastad!
További szép napot!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyereményjáték

Kedves Látogatók! A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából lehetőségem van, hogy elindítsam az oldal első nyereményjátékát, ahol könyvjelző csomagokat nyerhettek. Ahhoz, hogy megnyerd a 2 csomag egyikét, az alábbi feladatok at kell elvégezned: 1.        Likeolni a Könyvmolyképző Kiadó hivatalos Facebook oldalait. a.        https://www.facebook.com/rubinpottyos/ b.       https://www.facebook.com/vorospottyos/ 2.        Követni az oldalt Instagrammon.(ha nincs, ez a lépés kihagyható) a.        https://www.instagram.com/AngelikaBookHUN/ 3 .        Kérlek, válaszolj az alábbi kérdésekre:   A válaszok nem befolyásolják a sorsolást) a.        Hány darab könyv (tankönyv nem számít) van otthon, ami a sajátod, és ebből (kb) hány darab Könyvmolyképző Kiadós? b.       Mi a kedvenc Könyvmolyképzős könyved/könyvsorozatod? 1+esély, ha meghívsz valakit! Folyamat: Több sorsolás lesz: Minden sorsolás során 2 olyan lesz, aki csomagot nyer. Csomag tartalma : 4db könyvjel

Jön a Reader's Surprise könyves meglepetés doboz

A Book a Sloth Club után bejelentette a Könyvmolyképző Kiadó, hogy Ők is elindítják a saját könyves meglepetés dobozukat, mégpedig Reader's Surprise néven. Sokakban ellenszenvet kellett ez a kezdeményezés, miszerint, még ki sem élhette magát a BASC, már is elloptam a KMK az ötletüket. Ezzel én úgy vagyok, hogy nem tudhatjuk, hogy melyik fél mióta gondolkodik ezen a kezdeményezésen, de nyilván mindenki a legrosszabbra gondol ilyenkor, éppen ezért nem nagyon szeretnék állást foglalni ebben a témában, de ha meg van a magatok véleménye, azt szívesen olvasnám. De, térjünk vissza a lényeghez. Miután megtörtént a bejelentés a KMK egy játék keretein belül kisorsolt három darab ingyenes dobozt. Ezután semmilyen információval nem szolgáltak a kezdeményezéssel kapcsolatban. Ám Moly.hu-n egy lelkes olvasó vette a fáradtságot, és rákérdezett a Kiadónál. A Könyvmolyképző Kiadó, még idén november vége felé szeretné megjeleníteni az első dobozát. Amennyiben valamilyen oknál fogva nem j

Már kapható! Jamie McGuire Gyönyörű Búcsúzás

Puha fedeles kiadás Hosszas várakozás után, most már magyarul is megvásárolható Jamie McGuire Maddox fiúinak az 5. része. Jamie Mcguire anno a Beautiful Disaster, azaz a Gyönyörű Sorscsapás című   romantikus bestsellerével robbant be a könyvpiacra. A könyv olyan sikeres lett, hogy sokáig vezette a New York Times Bestseller listát is, illetve a mai napig a második legjobb könyvnek titulálták Goodreads-en a „minden idők legjobb romantikus novellái” kategóriában.  LINK Idővel megjelent a további négy testvér története is, egy-egy önálló kötetben. A sorozat záró kötete a Beautiful Funeral, azaz magyar fordításban a Gyönyörű Búcsúzás megjelenést idén Augusztus végére ígérték, majd lett belőle szeptember, október, és végül november. A kötet tehát, a mai napon (11.16.) hivatalosan is megjelent. Már kapható az üzletekben is, nem csak a kiadónál. De, érdemes most a kiadótól vásárolni, ugyan is a 3000 Ft,-os könyvet sikerült 2100 Ft,-os darabáron beszereznem.  Kemény fedeles